2012.07.05. 13:54, Lavender Charming
3. fejezet - Szvetlána, a Titokzatos Jótevő és kutyája, Fedor
A lány kétségbeesése piaci kalandja utána, a Titokzatos Jótevő felbukkanása, és szembekerülés a végzettel...
Lavender Charming
Nyomorúság és tündöklés
3. fejezet
- Iván! - kiállt be kifulladva, ám boldogan az apró, rogyadozó házikóba. Hangja izgalomtól repes, de a levegőt kapkodja. Kifulladt, ezt be kell látnia. Amint belép az ajtón, furcsa érzés keríti hatalmába. Itt valami nincs rendben. Iván rendszerint azonnal jön, ha szólítja. Most mégsem ez történik. Zihálva, kimelegedve és remegve néz körül; ügyetlenül leejti a súlyos szatyrot, amiből kigurulnak a zsemlék, az almás derelyék, a véka kenyér...
- Iván! - hangja hisztérikusan és kétségbeesetten visszhangzik a csekély számú bútorokról. Hallja. Semmi válasz. Még egyszer kiállt. Szemébe könnyek szöknek, majd lehajol, hogy összeszedje a szétszóródott pékárút. Hol van az öccse? Szíve őrülten kalapál, érzi, hogyan remeg az egész teste. Pánikba esett. Egyedül hagyta a kistestvérét, aki eltűnt! Ez mind az ő hibája, senki másé. Miért volt olyan ostoba, hogy... Miért nem vitte magával?!
Nem, nem fog sírni. Azzal nem megy semmire. Feltápászkodik a földről, gyors mozdulatokkal letörli a könnyeit kabátja szélében, majd kiront az ajtón. Semmivel nem foglalkozik.
- Hé! Hé! Kisasszony! - ez az a férfi! Az ő hangja! Aki segített neki! Megfordul, majd látja, hogy a Titokzatos Jótevő egy szépséges kutyával a sarkában, futva közeledik felé. A kutya csahol, ugat, és csóválja a farkát: láthatóan nagyon izgatott. Szvetlána nem különben. Hogy talált rá? Követte?!
- Csakhogy megtaláltam magát! - mondja szinkronban lihegve a kutyával. - Miért futott el csak úgy?
- Én... Én csak... Eltűnt az öcsém! - nem bírja tovább, elsírja magát. Nem is sírás ez: zokogás. A férfi nézi, majd tétován mellé lép, és átöleli. Minden hátsó szándék nélkül teszi ezt: vígasztalás céljából.
- Nyugodjon meg, biztosan nincsen semmi baja - mondja kedvesen, miközben a lány szakadatlanul hullajtja a könnyeit, míg a kutya közöttük ugrál, és megállás nélkül csahol. A Titokzatos Jótevő lepisszegi, majd mikor hallja, hogy a lány légzése egyenletessé válik, elengedi. Nem akarja, hogy félreértse szándékait: még nem.
A lány nem bánta volna, ha ez a gyengéd ölelés tövább tart, ám nem ellenekezik, mikor elengedi. Egy idegenben akkor sem bízhat meg, ha a karjai között biztonságban érzi magát, és az a valaki kisegíti a piacon...
- De nem... Nem tudom... - hangja el-elcsuklik a könnyektől. - Egyedül hagytam... 5 évesen!
- Csak semmi idegeskedés. Hogy hívják az öccsét?
- Iván.
- Malina megtalálja.
- Ki... Kicsoda? - értetlenkedve, könnyes szemmel néz a férfi világos tekintetű íriszébe. Még elhomályosultan is figyelemre méltó a szépsége azoknak a nagy szemeknek.
- A kutyám. Ő Malina - szeretetteljesen összeborzolja a border collie szőrét, mire az elégedetten csahol. A lányak is kedve lenne megsimogatni a melegnek ígérkező fekete-fehér foltos bundát, de az öccse ezerszer fontosabb jelen pillanatban. Amúgy is: ki ez az ember?! Épp azon gondolkodik, hogy megkérdezze-e, de megelőzték a kérdését.
- Olyan modortalan vagyok, elnézését kell kérnem! Még be sem mutatkoztam: Dimitrij... Szóval.... Dimitrij a nevem.
Szvetlána azon tanakodik, miért nem mondta meg a vezetéknevét, de ez most nem is fontos neki. Ugyan mit művelnek?! Az öccse lehet, hogy veszélyben van, ők meg a formaságokkal törődnek!
- Erre később is ráérünk - zárja le határozottan a témát, majd mély levegőt vesz. - Hol keressük Ivánt?
A férfi egy ideig csak a kutyára néz, majd csettint egyet, mint akinek pompás ötlete támad.
- Kaphatok egy ruhadarabot, pokrócot, vagy akármit, amin érződik Iván illata? - megpaskolja a kutya hátát, aki szolgálatkészen ugat egyet-kettőt.
- Várjon, mindjárt hozom!
Nem tudja, mit akar vele Dimitrij kezdeni, de azért kiviszi Iván barna takaróját, és a kezébe nyomja. A férfinek több se kell, egyből az állat orrához teszi és meglengeti egy kicsit, hogy jobban lehessen érezni.
- Gyerünk, Malina! Szagold, szagold! - bíztatja, majd az okos állat a levegőbe szimatol, és ezt a műveletsort még kétszer ismétli meg. Takaró, levegő. Takaró, levegő. Hirtelen megdermed egy pillanatra, és Szvetlána legnagyobb megdöbbenésére futásnak ered, abba az irányba, amerre Jozef gazdáéknak van a terciájuk.
A fiatal férfi Szvetlánára néz, és elkapja a kezét. Mind a ketten Malina utána erednek, nem akarják elveszíteni a nyomot. A hatalmas hóban igen nehéz lépést tartani egy sebesen vágtázó állattal, de a lány kétszer olyan erősnek és elhivatottnak érzi magát, mint máskor. Komoly a tét, és ezt ő is tudja.
Három perc kellett hozzá, hogy beérjék a szinte megvadulásig izgatott kutyát, aki a gazdáék házánál kaparja a földet, ugat, nyüszít, és mindent elkövet, hogy magára vonja a figyelmet. Dimitrij elengedi a lány kezét, és lecsendesíti Malinát, amint mellé guggol. Érzi, hogy megtalálták Ivánt.
- És most...? - kérdezi dideregve Szvetlána, majd a házra néz. Nem a hidegtől vacog, koránt sem. Az emlékek olyan erővel söpörnek végig elméjén, mint egy szélvihar. Eszébe jut Fedor csúfondáros vigyora, tapintatlan durvasága, megveszett nevetése, és...
- Átmászom a kerítésen, és megkeresem őt Malinával. Maga maradjon itt! - utasítja az összerezdülő lányt. Megint megfeledkezett a valóságról...
- De nem! Én...
- Maradjon... itt! - tagolja idegesen a mondatot a fiú, mintha egy gyengeelméjűvel beszélne. - Pssz, pssz, gyere! - ez már a kutyájának szól, aki engedelmesen átkúszik a rozsadás vaskerítés alatt, és mikor meglátja gazdája kézzel intett jelzését, ugyanolyan lapított kúszásban folytatja útját.
Szvetlána tanácstalanul mászkál a ház mögött, annál a résznél, ahol nincs ablak. Nem bukhatnak le. Aggódik... Mérhetetlen aggodalmat érez Iván iránt, és... Fél, hogy Dimitrijt és Malinát is elkapják. Akkor mit tesz ő egyedül?
- Szvetlána? Te meg mit keresel itt? - erőteljes, öblös hang, melyben meglepetés is hallattszik, de inkább megvetés. Fedor... A megszólított szembefordul a gazdáék fiával, és görcsösen nyel egyet. Száját összeszorítja, nem mondd semmit. Egyenesen néz azokba a könyörtelen szemekbe, és egyből hatalmába keríti az undor és a visszataszítás érzése.
- Megnémultál? - összeráncolt homlok, egy lépés előre. A lány kettőt visszakozik.
- Ne csináld már! Még mindig haragszol rám? - olyan kéjesen vigyorog, hogy Szvetlána gyomra felfordul tőle. Elemi erővel tör fel belőle az a méreg és az a szitok, amit mindeddig magába fojtott:
- Te undorító, utolsó aljas féreg! Hogy ne haragudnék rád azok után, amit velem műveltél? Van arról fogalmad, hogy éreztem magam?! Egy visszataszító pondró vagy, Fedor Mihalicsk, teljes szívemből gyűlöllek!
Figyeli, hogy szavai milyen hatást váltanak ki a férfiből, majd érzi, hogy a felindultság eluralkodott az eszén, és remegés formájában tér vissza a testébe.
- Valóban így gondolod? - kérdezi fel hűvös nyugalommal. - Kár, hogy ez apámékat a legkevésbé sem fogja érdekelni. Tudod, inkább örülnöd kellene, hogy ha elveszlek feleségül, kihúzlak a nyomorból téged, meg azt a szerencsétlen kisgyereket!
A lány kapkodja a levegőt, majd elfúló hangon szólal meg:
- Előbb leszek a Sátáné, mint a tiéd, te dög!
- Ahogy gondolod - azzal Fedor egy hatalmas pofonnal a fagyott földre küldi. Szvetlána érzi, hogy szája felrepedt, de a jeges hó jótékonyan csillapítja mind az esés okozta, mint az ütés általi fájdalmat. Amint a záporozó hóviharban felpillanat, Fedor hűvös, haragos arcát pillanatja meg a magáé fölött.
Abban a pillanatban felkészült a legrosszabbra...
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó